2024. október 24-én az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége voltam és az október 23-i ünnepi beszédek kapcsán elmondtam, hogy az Orbán-beszéd kapcsán érezni lehtett, hogy a rendszer és vezetője jelentős nyomás alatt van, valami történt a Fideszen belül. Felhívtam a figyelmet arra is, hogy a beszédet megelőzőn érdekes párbeszéd zajlott a rendszer főbb ideológusai (Orbán Balázs, Békés Márton) és a miniszterelnök között. Előbbiek kijelentéseire (nem védekeznénk egy orosz megszállás esetén, tovább, hogy nem megfelelő számunkra a nyugati blokk) a miniszterelnök korábban is válaszolt már és a beszédben is kitért mindezekre. Felvetettem, hogy olyan ember hoz létre hivatalt a szuverenitás védelmére, aki veszélyben érzi a szuverenitását: Orbán Viktor tehát igen jelentős nyugati és keleti nyomás alatt van. A Tisza Párt kapcsán jeleztem, hogy egy Orbán-rendszer ellenes gyűjtőpártként funkcionál, amelynek vezetője a Fidesz-rendszerében szocializálódótt. Van tehát jelenleg egy jobbközép és a readikalizálódó jobboldali nagy pártunk, ugyanakkor ez nem fedi le a választóri sokaságot: szükség lehet egy baloldali pólusra is. Annál is inkább, hiszen a Tisza gyűjtőpárt jellegge hamar elérheti határait és a politikában egyébként kulcs fontosságú még mindig az ideológia. Vagyis az Orbán-rendszer meggyengülésa, jobboldalról történtő megszorításra egy baloldali pártnak, mozgalomnak is lehetőséget kínálhat.