Az ATV Egyenes beszéd című műsorában 2022. szeptember 20-án a Demokratikus Koalíció (DK) általa bejelentett árnyékkormányt elemeztük. Kifejtettem, hogy nyilvánvalóak a DK és Gyurcsány Ferenc erőfeszítései az ellenzéken belüli pozícióik megerősítésére, de az is nyilvánvaló, hogy ezzel nem járultak hozzá az Orbán-rendszer leváltásához. Az árnyékkormány ötletével úgy tűnik, hogy a DK a 2022-es választást akarja újrajátszani a többi ellenzéki párt nélkül és a nyílt cél az ellenzéki oldalon a hegemónia megszerzése. Ez a folyamat azzal kezdődött, hogy Gyurcsány már a választások előtt politikusokat csábítottak át, valamint a választás után „törvénytelennek” nevezete az Orbán-kormányt, most pedig a DK úgy viselkedik, mintha megnyerte volna a választásokat, legalábbis az ellenzéki pártok közül. Önmagában természetesen az árnyékkormány képes lehet alternatvák felmutatására, de a gond az, hogy ez ismét az ellenzéki szavazók félrevezetése, hiszen Gyurcsányék még hitelt érdemlően azzal sem számoltak el, hogy miért veszített az ellenzék, mert az nem tekinthető válasznak, hogy ha mindenért a többi ellenzéki pártot hibáztatják. Az DK-s árnyékkormány ugyanakkor ebben a formában annak a tevékenységnek a folytatása, amely az ellenzék szétzilálására irányul az egyes politikusok átcsábításával.
Továbbá egészen furcsa, hogy előbb van DK-s árnyékkormány, mint kormányprogram (ez sajnos egyúttal az Orbán-rendszer sajátossága is, ahol manapság már kormányprogram sem készül). Ez is mutatja azt, hogy Gyurcsányék nem értették meg azt, hogy a jelenlegi válságokkal terhelt időszakban nem elég a személyek szintjén politizálni, hanem végre arra lenne szükség, hogy az ellenzék valódi alternatívát mutasson fel. Ennek kapcsán utaltam arra is, hogy Molnár Csaba azt nyilatkozata a 2022-es összellenzéki kormányprogramra még kiindulási alapként sem tekint a DK, mert „az ellenzéki program a végére a DK egyet nem értése mellett sok jobboldali vonást vett fel, mi pedig baloldali programot akarunk”. Hát, ezzel azért finoman kellene bánni, mert a DK-nak lett volna lehetősége például a kampányban opponálni azt, hogy ne legyen tiltólistán a progresszív szja, valamint a tőke megadóztatásának kérdései. Így jár az, aki a választások éjszakáján jön rá arra, hogy baloldali.
Végül kifejtettem, hogy képt pozítívuma mégiscsak lehet az árnyékormánynak. Egyrészt üdvözlendő lenne, hogy a DK-ben lenne egy ilyen baloldali fordulat, hiszen a kétségbeesett és állami segítségre váró társadalomnak egy baloldali adó-, gazdaság-, klíma- és társadalompolitikai alternatívára és fordulatra lenne szüksége azért, hogy lássák az Orbán-rendszer leváltásának értelmét és irányát! Másrészt oldódhatna végre az, hogy a magyar politika Orbánról és Gyurcsányról szól és számos olyan kérdés kerüéhetne elő, amely meghatározó ezekkel a válságokkal terhelt időkben.