Bevallom, hogy e sorokat egyáltalán nem valamiféle független-elemző pozícióból írom. Nem csak azért, mert szerintem eleve nincs ilyen szerep, hanem azért is, mert a Politikatörténeti Intézetben – ahol a Társadalomelméleti Műhely munkáját koordinálom – tartottuk a Rendszerváltoztatás Fekete Füzetéről sajtóbemutatóját.
Szóval elköteleződtem az „ügy” iránt. S hogy mi ez az ügy, arról szeretnék néhány dolgot összefoglalni. Nem lehet véletlen, hogy a Farkas Péter által összeállított, a Rendszerváltoztatás Fekete Füzete (a továbbiakban: Fekete Füzet) című anyag jelentős ellenérzéseket és dühöt váltott ki a hazai liberális közegben, de még sokszor a baloldalon sem tudtak mit kezdeni a Kádár-rendszer és a globális kapitalizmus magyar perifériájának összevetésével. Pedig harminc évvel a rendszerváltás után éppen itt lenne az ideje kitörni azokból a dogmákból, amelyek a „történelem végeként” igyekeztek ránk erőszakolni a liberális demokráciát.
A Fekete Füzet pontosan azt bizonyítja, hogy a liberális demokrácia Magyarországon – és a kelet-közép-európai régióban máshol is – nem volt más csupán, mint a globális kapitalizmus „vivőanyaga”, amely szabadságot, emberi jogokat, az államtól való integritást ígért, de közben (olykor erőtlenségből és bátortalanságból, máskor kapzsiságból és szánt szándékkal) kiszolgáltatta a társadalmat a piaci önkénynek. Bizonyára az a gondolat dühített fel sokakat, hogy a „szocializmusban jobb volt”, pedig az egy „diktatúra” volt (hangzik a válasz), amelyben nem lehetett jobb, mert nem volt szabadság.
Ez a zsigeri reakció éppolyan zavarba ejtő, mint az a tény, hogy a szabadság rendszere, a liberális demokrácia akkora szociális katasztrófát okozott, mint amelyre a Fekete Füzet rávilágít. A katasztrófa főbb elemei: a dolgozók, illetve a „gazdaságilag aktív népesség” radikális csökkenése; ezen belül is a romák munkaerőpiaci jelenlétének összeomlása a rendszerváltás után; a brutális jövedelmi különbségek; nem elégséges hozzáférés alapvető élelmiszerekhez, tömeges alultápláltság és éhezés; lakhatási válság és a lakásszegénység legszélsőségesebb formája, a hajléktalanság; a hárommillió létminimum alatt élő ember nyomora, különösen a gyermekeké; az évről-évre lakásaikban és közterületen fagyhalált szenvedők százai; az alapvető kulturális szolgáltatásokhoz hozzá nem férők tragédiája.
Hol van tehát az igazság? Mi a jobb egy nem demokratikus, de szociálisan érzékeny vagy egy önmagát demokratikusnak hazudó, de szociális katasztrófát előidéző rendszer? Nem kell szocialistának vagy kommunistának lenni ahhoz, hogy felismerjük a „nem létezett” szocializmus és az ugyancsak „nem létező” demokrácia közötti roppant feszültséget! Szerintem joggal várhatjuk el liberális barátainktól, hogy végre közösen nézzünk szembe ezzel a kellemetlen igazsággal és ne legyen eretnek gondolat a közelmúlt társadalmi tragédiájának elismerése.
Félreértés ne essék, nem maga a liberális demokrácia intézményi rendszere okozta a katasztrófát, hanem a globális kapitalizmus: ilyenformán maga a magyar Fekete Füzet valójában a Kapitalizmus Fekete Füzetének hazai alfejezete. Ugyanakkor az intézményesült liberális demokrácia korántsem tudta és/vagy akarta megakadályozni a tőke szabad rablását, a társadalmak és a környezet végletes kizsákmányolását. A fő ok az, hogy a liberális demokrácia jogi, politikai, kulturális rendszere végletesen kapitalizmuspárti, a globális kapitalizmus működtetésére rendezkedett be: ugyan megpróbálja azt humanizálni, de rendre elbukik abban!
Ilyenformán és történelmileg társtettesé válik az ordas eszmék felemelkedésében (lásd Weimari Köztársaságot és a korszakunk jobboldali populista autokráciáit). Liberális barátaink a radikális baloldaltól való pszichotikus félelmükben mindig meglepődnek azon, hogy időről-időre elérkezik egy olyan autoriter rendszer, amely náluk is hatékonyabban együtt tud működni a globális kapitalizmussal.
A Fekete Füzet és általában a kritikai baloldal tevékenysége talán kiindulópontokat adhat ahhoz, hogy hogyan szálljunk szembe az ordas eszmékkel. A következő lépés azonban sokkal nehezebb, hiszen mindebből immáron politikát kell csinálni!
