A baloldal esélye és társadalmi felelőssége

Az alábbi nyílt levelet 2019. december 16-án közölte az A Mi Időnk, december 17-én a Munkások Újsága és december 18-án a Magyardiplo is. 

Antal Attila

Nyílt levél a Magyar Szocialista Párt Baloldali Tömörülés Platformjának

A baloldal esélye és társadalmi felelőssége

Válaszúthoz érkezik a baloldal Magyarországon: az autoriter Orbán-rendszer és a felerősödő liberalizmus kettős szorításában vagy atomizált formában fogja tovább vinni az ellenállás, a forradalom lángját (ami, valljuk be nem kevés) vagy pedig létrehozza végre saját mozgalmát és pártját. Én azt gondolom, hogy az autoriter kapitalizmus (amelynek a két frakcióját jelenti az Orbán-rendszer és a liberálisok) a magyar társadalmat minden eddiginél jobban szétmorzsoló hatása és az ebből fakadó társadalmi felelősségünk miatt politikai alternatívát kell, hogy kialakítsunk! Ezek miatt ajánlom a Magyar Szocialista Párt Baloldali Tömörülés Platformja figyelmébe az alábbi sorokat.

A dolog úgy áll, hogy mind az Orbán-rendszer, mind pedig az európai és önkormányzati választások után megerősödött liberális világ úgy fél a radikális baloldali alternatívától, mint a tűztől. Az orbáni autokrácia három dolog miatt: egyrészt azért, mert csak a baloldal akar és mer rámutatni az Orbán-rendszer és a neoliberális kapitalizmus szentségtelen házasságára és arra, hogy Orbánék gátlástalanul kiszolgálják a nemzetközi nagytőkét cserébe azért, hogy felépítsék az állami burokban született nemzeti arisztokráciájukat; csak a baloldal akar és mer kérlelhetetlenül szembe menni azzal, hogy az Orbán-rendszer lett a – korábbi szociálliberális kormányzatok által meggyengített – szociális-, oktatási-, egészségügyi-, környezetvédelmi- és nyugdíjrendszerek hiénája és csődgondnoka, amelynek az az eredménye, hogy a végletekig kizsákmányolt magyar munkásokat minden reménység nélkül hagyta cserben a magyar állam; végül mindezeket az Orbán-rendszer fejére olvasva csakis a baloldal tud politikai alternatívát teremteni és ezt támogatást, szavazatokat begyűjtő társadalmi mozgalommá szervezni. A liberális oldal pedig bűnös történelmi reflexei miatt (a felszínen a „vörös veszélytől” félnek) ódzkodik a baloldaltól, de éppen itt az ideje kimondani azt, hogy valójában ugyanannak a kapitalizmusnak a helytartója, amivel az Orbán-rendszer is kiegyezett. Éppen emiatt nem lehet meglepő, hogy a hazai liberálisok egy része félelemmel vegyes csodálattal tekint az Orbán-rendszer legbrutálisabb neoliberális intézkedéseire: a közszolgáltatások privatizálása, a multik igényeinek végletes kiszolgálása különösen a vissza nem térítendő állami támogatásokkal és a rabszolgatörvénnyel, de akár még a társadalombiztosítási rendszerből való kitaszítás embertelenségére is. A liberálisok sokkal jobban féltik a kapitalizmust, mint amennyire az autoriter államtól félnek.

Vitathatatlan, hogy az Orbán-rendszert egy széleskörű politikai és társadalmi koalíció kell, hogy leváltsa, ugyanakkor az is vitathatatlan, hogy ha nem lesz ebben a koalícióban baloldali szerveződés, akkor ugyanahhoz jutunk majd, mint ami létrehozta magát az Orbán-rendszert. A liberális erők semmit sem tanultak a neoliberális piaci fundamentalizmus által világszinten és Magyarországon elszabadított szörnyűségekből és meglepődve vették tudomásul, hogy a nemzetközi piacok, a multinacionális vállaltok és az EU neoliberális rendszere – formális zsörtölődésektől eltekintve – minden gond és lelkiismeretfurdalás nélkül együtt tud működni egy autoriter rendszerrel. Mindezt sértődve vette tudomásul az „európai ellenzék” és éppen emiatt nagyon kevés esély mutatkozik arra, hogy egy Orbán utáni világban ne a neoliberális gazdaságpolitika, a tőke igényeit minden szinten és módon kiszolgáló, a munkásokat megnyomorító politika legyen a fő irány. Éppen ezért óriási a baloldal felelőssége ebben a helyzetben: nincsen más olyan politikai erő, amely össze akarná egyeztetni a magyar társadalom munkából élő osztályainak megmentését és a globális ökológiai- és klímaválságból eredő nemzetközi kötelezettségeket!

Válaszúthoz érkezik a baloldal, mert az önkormányzati választásra létrejött ellenzéki összefogás pusztán taktikai szempontból realizálta azt a potenciált, amely a mostani széttöredezett ellenzéki politikai térben benne van. Ez egyrészt jelentős politikai siker, másrészt olyan politikai kockázat, amely a baloldal maradékainak felszámolásához vezethet. Az önkormányzati választást követő kíméletlen pozícióharc megmutatta, hogy az összefogás többi pártjainak csak a baloldal maradék emberi és szervezeti erőforrásaira van szüksége saját politikai sikerük építgetése érdekében. Azért meg- és fennmaradni, hogy a liberális pártok „táplálkozni tudjanak” a baloldalból nem politikai siker, aki ezzel házal, a baloldalt dobja oda az Orbán-rendszernek. Ha megnézzük az utóbbi hónapok médiatérbeli és politikai humánerőforrásbeli változásait, akkor szemmel látható, hogy a Demokratikus Koalíció óriási befektetéseket hajtott végre. Ezek a mozgások a Fidesz tudtával és közvetett engedélyével zajlanak, hiszen az Orbán-rendszernek szüksége van a Gyurcsány-faktorra és ezt kihasználva próbálja meg a volt miniszterelnök megvalósítani azt a tervet, amit mindig is akart: hegemón pozícióba kerülni az ellenzéki térfélen. Számára nem fontos, vagy éppen nem akarja belátni azt, amit Orbán mindig is tudott: ez önmagában nem lesz elegendő a rendszer leváltására (Gyurcsány természetesen abban reménykedik, hogy egyéb tényezőket kihasználva Orbán ütemet téveszthet és akkor fog majd lecsapni). Én meg vagyok arról győződve, hogy erre nem vezethet a baloldal útja, mert ez nemcsak a baloldal, hanem az egész ország számára járhatatlan! Végre véget kell vetni a magyar politika évtizedes fátumának: az Orbán-Gyurcsány párviadalnak, amely kisemmizte, lerongyolta ezt az országot és mára az összeomló ellátórendszerek miatt naponta emberhalálban mérhető károkat okoz! Gyurcsány ugyanazt akarja, amit a szocialista párton belül korábban nem tudott megvalósítani: maga alá rendezni egy liberális, „egy a tábor egy zászló” alatt haladó ellenzéki konglomerátumot Orbán ellen. Túl azon, hogy nem térhetünk vissza a 2010 előtti világhoz, ez a szembenállás azért is hihetetlenül veszélyes, mert már eddig is ahhoz vezetett, hogy nincs szembenézés, felelősségre vonás a magyar politikában. Ez vonatkozik éppúgy Gyurcsányra, mint egy lehetséges kormányváltás esetén Orbánra és körére, hiszen nagyon is elképzelhető, hogy a tőke érdekeit kiszolgáló egyik frakció ismét menlevelet ad a másiknak.

Mindezt csakis egy olyan baloldal tudja megakadályozni, amely végre szembe mer és tud nézni több mint egy évszázados történelmi örökségével és tehertételivel; lezárja múltját, de táplálkozik is abból; zászlajára tűzi azt, amit történelmi vétek volt onnan lekaparni: a tőke által kizsákmányolt osztályok védelmét; továbbá szembenéz azzal, hogy a globális klíma- és ökológiai válsággal csakis a kapitalizmus mostani formájának szétzúzásával, a demokratikus szocializmus értékeinek vállalásával és képviseletével nézhetünk szembe; végül mindezek alapján identitásában megerősödve, büszkén és nem szemlesütve néz szembe a liberális, konzervatív erőkkel! Csakis így kerülhetjük el azt, hogy az állami és piaci autokrácia militarizmusa ismét lángra lobbantsa világunkat! A hazai baloldalnak be kell kapcsolódnia a nemzetközi antikapitalista, kapitalizmuskritikus baloldal mozgalmaiba (USA-tól kezdve, az Egyesült Királyságon, Spanyolországon és Portugálián át, Latin-Amerikáig), ugyanakkor tanulnia kell azokból a hibákból is, amelyek oly sokszor a baloldal sikertelenségéhez vezettek.

Új baloldalt kell tehát építeni, amelynek kiindulópontjai a Baloldali Tömörülés, a Magyar Szocialista Párt csatlakozó további platformjai, politikusai, és mindenek előtt a szakszervezetek (akik segítségével lehetőség nyílhat a munkásság megszervezésére), továbbá mindazon radikális baloldali politikai csoportosulások, szellemi műhelyek, amelyek egységesen úgy gondolják, hogy a társadalom előtti felelősségük tudatában végre nyilvánosság előtt elköteleződnek egy baloldali alternatíva mellett, mert jóidőre ez lehet a baloldal előtt álló egyik legfontosabb lehetőség!