Az ENSZ éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi szervezete, az IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change) 2018. október elején tette közzé az a jelentését, amely a globális átlaghőmérséklet 1,5 Celsius fokos emelkedésének hatásaival foglalkozik és minden eddiginél sötétebb, de reális jövőképet vázol fel: ha egy évtizeden belül nem indul el az emberiség a változás útján, annak beláthatatlan következményei lesznek.
A sokat emlegetett párizsi klímamegállapodás arról rendelkezett, hogy a felmelegedést 2 fok alatt kell tartani, de törekednek arra, hogy csak 1,5 fok legyen. Az IPCC új jelentése pontosan rámutat arra, hogy már másfél fokos hőmérséklet-emelkedés is óriási globális katasztrófákkal jár együtt, nemhogy kétfokos: minden eddiginél brutálisabb hőhullámok, szélsőséges időjárási jelenségek várhatók, drasztikusan emelkedni fog a tengerszint, sűrűsödnek a mezőgazdasági és halászti problémák, a fajok kipusztulásának üteme felgyorsul.
Mindezen hatások mérséklése radikális gazdaság, társadalmi, gondolkodásbeli változásokért kiált – ha nem indítjuk el ezeket a folyamatokat, az extrém időjárás, a víz- és élelmiszerhiány és a klímamenekültek tömeges érkezése által okozott újabb konfliktusok összeroppantják mindennapjainkat.
Az egyre hangosabban ketyegő ökológia bomba hatástalanításához, vagy legalább a káros hatások mérsékléséhez 2020-ig tetőznie kellene a szén-dioxid-kibocsátásnak, a 2010-es szinthez képest 45 százalékkal kellene csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását, a megújuló energia jelenleg 20 százalékos részesedésének pedig az évszázad közepére 67 százalékra kellene nőnie az elektromosenergia-mixben. Az intézkedéseket meg kell, hogy előzze egy politikai elköteleződés, amely képes a társadalmi közgondolkodás átkódolására.
Mindez korántsem a holnap a problémája. Magyarországon sem. Különösen itt nem. A Paksi Atomerőmű körüli problémák sokasodása, a rekordalacsony vízszint és az ebből eredő hűtési problémák, a kormányzat mindezzel kapcsolatos adathamisítása és csalása joggal töltenek el bennünket aggodalommal. A helyzetet pedig súlyosbítja és az ökológiai katasztrófával szembeni védekezési esélyeinket nagyban csökkenteni Paks II., valamint az erre épülő és az Orbán-rendszer autoriter jellegéből fakadó kockázatok.
A kapitalizmus neoliberális aktorai igen komoly hasznot termelhetnek ki az egyre szélsőségesebb klímaváltozás következményeiből, hiszen részesülnek a fegyverkezési üzletekből, miközben biztonságos életteret alakítanak ki – a szupergazdagok számára. A klasszikus képlet, mely szerint a globális kapitalizmus ipari és pénzügyi óriásai blokkolni próbálják a környezetvédelmi projekteket, újabb elemmel egészült ki. A neoliberális szereplők mellett ugyanis megjelent az autoriter állam, amely szintén nem a hatások enyhítését tűzi ki célul, hanem feláldozza állampolgárai többségét azért, hogy saját elitje ideig-óráig védve legyen az ökológiai bombáktól.
A neoliberális kapitalizmus és az autoriter nacionalizmus kooperációjának eredménye, hogy a környezetvédelmi és klímapolitikai célok fel sem kerülnek a politika napirendjére, sőt a már meglévő környezetvédelmi szabályokat is az ipari projektekhez igazítják, áruvá teszik az egészséges környeztet, amelyhez csakis a globális és lokális elitek juthatnak hozzá.
Magyarországon is éppen ez a történik, vagyis az Orbán-rendszer elitje nagyon is tisztában van az ökológiai bomba hatásaival (ezért is nem teszik mindezt üggyé és nem nyitnak minderről vitát) és csakis önmagukat biztonságát keresik. Mindennek beláthatatlan következményei lehetnek. A jövőben tehát még kiélezettebbé válhat napjaink vastörvénye: csak azok élhetik túl az ökológiai katasztrófát, akiknek lesz elég pénzük és kapcsolatuk ehhez. A helyzet már most is tűrhetetlen, ezért kell minél előbb alternatívát találni nemzeti és nemzetek feletti szinten is a neoliberális kapitalizmus és az autoriter nacionalizmus helyett.