A következő cikk az Élet és Irodalom 2013. szeptember 20-i számában jelent meg.
A legsivárabb barakk
Kijózanító erővel hat, ha az OECD Better Life Indexét olvasgatjuk, főként, ha annak az élettel való elégedettséget mérő (Life Satisfaction1) mutatóját böngésszük. Manapság is tapasztalható a „sírva vigadás” jellegzetes magyar karaktere, amit Babits Mihály kiválóan fogalmaz meg A magyar jellemről2 című művében: „...a magyar nem nagyon cselekvő nép, inkább kételkedő; szkepszise azonban nem cinizmus, hanem józanság. Nem cinikus keserűség, legfeljebb vállvonó, kissé mélabús lemondás, jóindulatú s fölényes humorral enyhítve.” Úgy tűnik, hogy mára ez a mértéktartó józanság feloldódott, és túlteng a cinizmus és szkepticizmus. Az OECD az élettel való elégedettség kapcsán azt vizsgálja, hogy az emberek miként ítélik meg saját életüket – sokkal inkább a kilátásokat, semmint az aktuális érzületet. A 2013-as felmérés szerint a magyarok átlagos élettel való elégedettsége egy 0-tól 10-ig terjedő skálán 4,7, amely egyrészt a legalacsonyabb érték az OECD-országok közül, másrészt még az átlagtól (6,6) is messze elmaradunk. Nagyon sokan szenvednek a kilátástalanságtól, testi-lelki fájdalmaktól, aggodalomtól és idegeskedéstől (családi és munkahelyi ügyek kapcsán), szomorúságtól és nem utolsósorban az unalomtól.
Új exodus?
Mindeközben évről évre többen hagyják el az országot és kezdenek új életet külföldön: a KSH számításai alapján3 (melyeket az európai országoktól beszerzett adatokból, az ún. tükörstatisztikákból kalkuláltak) 2010-ben 43 005, 2011-ben 58 861, míg 2012-ben közel 72 000 magyar állampolgár vándorolt ki Magyarországról és telepedett le más európai országban. Bár a szakértők szerint mindez nem tekinthető új magyar exodusnak – hiszen migrációs mutatónk nem kiugró a régióban, és csak az utóbbi időszakban gyorsult fel az üteme –, de a sajtóban folyamatos a számháború arról, hogy mekkora az életvitelszerűen külföldön élő magyarok száma (ez a KSH új módszertana szerint mintegy 335 ezer fő), hányadik „legnagyobb magyar város” London, és hogy mennyiben tehető felelőssé a második Orbán-kormány a kivándorlás valóban érezhető felpörgése miatt. Nyilvánvaló, hogy csak becslésekre támaszkodhatunk, és nagyon sok kivándorló (és hazatérő) meg sem jelenik a hivatalos statisztikákban, de sokaknak mindennapi tapasztalat, hogy a családban vagy a baráti körben valaki kacérkodik a kiköltözés gondolatával, esetleg már jó ideje távol él hazánktól. Az is kétségtelen, hogy a mostani kivándorlási hullám nem magyarázható pusztán a politikai klíma megváltozásával vagy a fentebb emlegetett permanens negatív életkilátásokkal, viszont nagyon is összefügg a magyar gazdaság – a gazdasági-pénzügyi válság kirobbanása óta tartó – gyengélkedésével és azzal, hogy a korábban kissé „lomha”(„nem nagyon cselekvő”) magyarok mostanra alkalmazkodtak a határok nélküli nemzetközi környezethez. Ugyanakkor a politikai elit felelőssége, hogyha ilyen helyzetben katatón marad, és nem tesz megfelelő lépéseket. Ahogyan azt Sik Endre szociológus megfogalmazta4 (ÉS, 2013/33., aug. 16.): „...végtelenül buta az a politika, amelyik nem veszi észre, hogy ha nem avatkozik közbe, akkor elveszti a népesség leginkább kalandvágyó, kockázatvállaló, újat kereső részét. Mert a migráció kockázatos dolog, abba csak azok vágnak bele, akikben van mersz és kalandvágy. De ha meggondoljuk, ebből a merszből és kalandvágyból lehetne helyben maradva a vállalkozó kedv meg a gyerekek születése.”
Magyarország: negatív narratívák fogságában
Ha a fenti két tendencia (kilátástalanság és kivándorlás) nincs is ok okozati viszonyban egymással, az egészen biztos, hogy az élettel való elégedetlenség (vagy megfordítva, egy jobb élet reménye) sokak fejében és szívében elülteti a külföldre vándorlás gondolatát, másrészt az itt maradók életkilátásaival párhuzamosan a közmorál folyamatosan romlik, olyan negatív narratívát és miliőt képezve, amelybe nem szívesen térnek vissza az idegenbe szakadtak. Mindennek élő bizonyítéka „Z.”, aki még 2012-ben osztotta meg kivándorlásának mozgatórugóit a Határátkelő blogon: „Nem volt elég erőm, hogy megváltoztassam ezt a közeget magam körül, és féltem, hogy lemaradok, kevesebb leszek, mint ami lehetnék, kevesebbet érek el, mint amit elérhetnék, ha Magyarországon maradok. El kellett jönnöm.”5
Valami hasonló derül ki a legnevesebb magyar IT-startup-cégek, a Prezi, a LogMeIn és a Ustream által életre hívott Bridge Budapest6 nonprofit szervezet tavaszi kutatásából. A Prezi egyik alapítója, Árvai Péter a Figyelőben (2013. augusztus 6.)7 ismertette a kutatást, melyből kiderült, hogy a 20 és 35 év közötti fiataloknak nem kevesebb mint 45 százaléka szeretne külföldre menni, ott munkát keresni – akár végleg.8 A kivándorlási hajlandóság alapvetően két tényezőre vezethető vissza, egyrészt az értelmes feladatok hiányára, másrészt pedig a rendkívül negatív attitűdre (ne feledjük, hogy mi látjuk a legsötétebben az életünket az OECD-országok közül). Árvai szerint „[a] pénznél az is sokkal fontosabb egy mai pályakezdőnek, hogy a környezete és saját maga milyen attitűddel közelít a nagy kérdéshez, mi vezet a boldogsághoz, a boldoguláshoz. Szerintem olyan környezetre van szükség, amelyben mindenki el meri hinni, hogy egy jó ötlettel, kemény munkával és némi szerencsével megismételhető a mi, illetve a hozzánk hasonló cégek sikere (...) Magyarországon a többség inkább azt mondja: úgyis mindegy, úgysem fog sikerülni. Kutatások bizonyítják: ha egy gyereknek elég sokáig mondják, hogy te ehhez ügyetlen vagy, neked úgysem sikerülhet, akkor végül képtelen is lesz az adott dolgot véghezvinni.”
Egy lehetőség: Magyarország-startup
Szögezzük le: önmagában a kiutazási hullám még nem katasztrófa, hiszen óriási tapasztalatot és idehaza felhasználható ismereteket szerezhetnek a fiatalok, akik persze ezentúl a jég hátán is megélnek majd. A probléma ott kezdődik, hogy ha a kivándorlók döntő többsége a jövőben sem lát vonzó perspektívákat Magyarországon, és életét, családalapítását véglegesen külföldön képzeli el. Ez bizony már az itthon maradottak felelőssége és kockázata. Úgy gondolom, hogy a fentebb emlegetett vállalkozások (Prezi, LogMeIn, Ustream) és még számtalan sikeres, illetve szárnyait bontogató startup-cég9 bizonyítja be nap mint nap, hogy igenis érdemes Magyarországra visszatérni, sőt akár még itthon maradni is! Ezek a (társadalmi) vállalkozások és az általuk útjára indított kezdeményezések (például az emlegetett Bridge Budapest, a Bojár Gábor alapította Aquincumi Technológiai Intézet10 vagy éppen a startup-cégek inkubációjával foglalkozó Kitchen Budapest11 – csak, hogy néhány példát említsek) képviselik azt a szellemiséget, amely olyannyira szükséges ahhoz, hogy változtatni tudjunk a leírt negatív tendenciákon. A rendszerváltás után Hankiss Elemér kezdeményezésére indult útjára a Találjuk ki Magyarországot!mozgalom, manapság azonban már nem elég kitalálni, hanem végre-valahára meg is kellene valósítani: mindnyájunknak (határainkon innen és túl) részt kell vállalnia a „Magyarország-startup” sikeressé tételében. Ez lehetne a magyarság XXI. századi feladata, amelynek lényege egy olyan perspektivikus, szellemi kapacitásaira és kreativitására építő ország létrehozása, amely olyan fiatal szakembereket ad a világnak, akik bármelyik munkaerőpiacon megállják a helyüket, és ez a humán erőforrás magyarországi családalapítást tervez. Ebben az össztársadalmi vállalkozásban mindenkinek (pártok, állam, gazdasági és társadalmi vállalkozások, civilszervezetek és egyházak és persze az állampolgárok) meglenne a saját szerepe:
(Pártok) Ez egy olyan párt(de nem politika-)semleges projekt, amelyhez mind a balliberális oldal (nemzetközi kapcsolatok építése és kiaknázása, vállalkozói szabadság és kreativitás kibontakoztatása), mind a jobboldali-konzervatív tábor (nemzeti sajátosságok kidomborítása, a hazai erőforrásokra való támaszkodás) hozzáteheti a reá jellemző alappilléreket, sőt ez a vállalkozás csakis akkor lehet sikeres, ha ezeket a különböző „szakértelmeket” kombináljuk. Ettől sajnos még igen messze állunk!
(Állam) A magyar államnak, a mindenkori magyar kormányzatnak óriási szerepe lenne a Magyarország-startup beindításában: ez elsősorban szakpolitikai kérdés. Vállalkozásbarát adópolitika, a vállalkozásalapítás drasztikus megkönnyítése (elgondolkodtató, hogy fiatal magyar vállalkozók a hazai e-cégeljárás ellenére Londonba járnak új gazdasági társaságot alapítani), az ezeket biztosító stabil és kiszámítható gazdaságpolitika, s nem utolsósorban a közoktatási és felsőoktatási rendszer forradalmi átalakítása, hogy a magyar iskolák a világban eligazodni, gondolkodni és problémákat megoldani képes (szak)embereket képezzenek, ne pedig tényanyaggal túlterhelt, innovációra egyébként képtelen diákokat. Az államnak nem elsősorban pénzzel kell támogatnia egy, a magyar társadalom megújítását célul tűző vállalkozást (Árvai Péter szerint sem elsősorban a pénz a fontos a magyar fiataloknak, hanem az értelmes célok; a legtöbb startup – különösen a Prezi – pedig kifejezetten büszke arra, hogy életében nem kapott egyetlen állami fillért sem), hanem meg kell teremtenie azt a társadalmi-gazdasági-politikai közeget, ahol a Magyarország-startup el tud indulni. Ennek egyik legfontosabb akadálya a politikai (döntően négyéves) ciklusokra szűkült gondolkodás, amely szinte semmilyen társadalmi innovációt nem képes kitermelni (kivéve az egyre szofisztikáltabb korrupciós megoldásokat).
(Gazdasági és társadalmi vállalkozások) Sajnos azt kell mondanom, hogy az eddigi szereplők, tényezők teljesítménye harmatgyenge, és ha pusztán rajtuk múlna, úgy nem lenne semmi a Magyarország-startupból. Ahogyan már utaltam rá, jelenleg az ország megújításához szükséges frissesség és kreatív energia csak a gazdasági és társadalmi vállalkozói szférában, annak is elsősorban a startup-régiójában van meg. Ez az a szféra, amely reményeim szerint kellő hatásfokkal pörög ahhoz, hogy kimozdítsa Magyarországot holtpontjáról. Ehhez az kell, hogy állami és társadalmi szinten tanuljunk az olyan bátor vállalkozóktól, akik még itt is mernek vállalkozni, képesek hinni ötleteikben, mernek hibázni és aztán abból tanulni, s végső soron jobbá akarják tenni szűkebb-tágabb környezetüket. Meg kell ismerkednünk a társadalmi vállalkozás (social entrepreneurship) kategóriájával, amely valós társadalmi problémákra kínál üzleti vagy nonprofit megoldásokat.
(Civilszervezetek és egyházak) A civil szférának és az egyházaknak igen nagy szerepük lehetne abban, hogy önmagában és önmaga képességeiben bízó közösség jöjjön létre Magyarországon. Ezt jelen formájában a súlyosan állam- és politikafüggő civil szféra nem képes ellátni (noha mint láttuk, vannak erre kísérletek), az egyházak pedig nem ismerték még fel az ebben rejlő lehetőségeket és missziót, pedig ez lehetne a XXI. századi egyházak munkájának egyik gerince.
(Állampolgárok) Ez a „legsötétebb lova” egy reménybeli Magyarország-startupnak, hiszen míg az egyik oldalon generálói, „megrendelői” vagyunk a sikeresebbnél sikeresebb társadalmi-üzleti innovációknak, addig a másik oldalon a legnagyobb kerékkötői is annak. Miért? Egyrészt a rendkívül sötét jövőképünk és persze irigységünk okán, amelyek bővítetten termelik újra azt a negatív közeget, ahol egyszerűen elhal minden vállalkozói-innovátori ösztön; másrészt pedig azért, mert húsz év kevés volt ahhoz, hogy rászorítsuk politikusainkat egy átfogó társadalmi vállalkozás menedzselésére, és számon kérjük rajtuk azokat a lépéseket, amelyekkel egyre távolítottak minket egy sikeres Magyarországtól.
Természetesen nincsenek illúzióim: sem egy startup-vállalkozás, sem egy oktatási intézmény, de még egy kormány sem képes önmagában gátat vetni a hazai káros tendenciáknak, és átírni több évtized negatív narratíváit. Azt is pontosan tudom, hogy egy ország nem egyenlő egy gazdasági vállalkozással, egy „garázs-céggel”. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy nemzeti szinten jócskán rászorulunk arra a lelkesedésre, kreativitásra, találékonyságra és bátorságra, ami az utóbbi időben jó néhány sikeres magyar startupot jellemez. Ezen a ponton csak üzenni tudunk Z.-nek, a már emlegetett blogbejegyzés szerzőjének, aki a következővel biztatta magát és bennünket: „[h]a marad otthon (vagy hazamegy) pár ember, aki nem futamodik meg a változtatás kényelmetlen feladata elől, nem úgy, mint azt mi is tettük itt oly sokan, akkor megváltozhatnak a dolgok, ha nem, akkor Magyarországnak hamarosan vége”. Kedves Z. és mindenki más: itt vagyunk, és indul a Magyarország-startup!
1 http://www.oecdbetterlifeindex.org/topics/life-satisfaction/
2 http://mek.oszk.hu/05000/05049/html/gmbabitsmagyar0002.html
3 http://www.demografia.hu/index.php/kutatasok/seemig
4 http://www.es.hu/radai_eszter;8222;a_magyar_tarsadalom_megerett_a_migraciora8221;;2013-08-14.html
5 http://hataratkelo.blog.hu/2012/10/25/ezert_kellett_eljonnunk_magyarorszagrol
6 http://bridgebudapest.org/
7 http://figyelo.hu/cikkek/onsorsrontas---miert-mennek-el-a-fiatalok
8 Hasonló következtetésre jutott az Aktív Fiatalok Magyarországon Kutatócsoport (AFM) legutóbbi, 2013. tavaszi felmérésében. Vizsgálataik szerint a magyar egyetemisták és főiskolások döntő többsége a végzés után külföldi munkavállalást tervez, a nappali tagozatos felsőoktatási hallgatók mintegy ötöde szinte bizonyosan, 48 százaléka pedig valószínűsíti, hogy külföldön dolgozzon. Forrás: http://aktivfiatalok.hu/wp-content/uploads/2013/07/Aktiv-fiatalok-kutatas_sajtoanyag.pdf
9 A hazai startup-ökoszisztéma 2012-es térképét és a legfontosabb vállalkozásokat lásd itt: http://prezi.com/_a5mcumhd-xy/startup-map-2012-by-mycorporation/
10 http://www.ait-budapest.com/
