A kormánypártok egy lóhalálában elfogadott törvénymódosítással a „visszaélésszerű” adatigénylésektől kívánják megvédeni a közfeladatot ellátó szerveket. Nagy a gyanúm, hogy inkább az embereket kellene megvédeni az ilyen törvénynek látszó tárggyal elkövetett népbutítástól.
A parlamenti kétharmad úgy hatolt át az információszabadságról szóló törvény (Infotv.) testén, mint kés a vajon, amikor az április 28-án beterjesztett törvénymódosítást már 30-ánel is fogadta a Tisztelt Ház. Mielőtt rátérünk az inkriminált részre, illik előrebocsátani, hogy a törvénymódosítás egy adósságot is rendezett, ugyanis becsempészte az Infotv-be az új Ptk-ból kimaradt azon rendelkezést, mely szerint közpénzek kezelésével kapcsolatban nem lehet üzleti titokra hivatkozni – megjegyzem ez önmagában nem érdem, hiszen visszaállt a normális állapot.
Azonban a kétharmad egyik kezével adott, a másikkal el is vett, hiszen jelentősen megnehezítették – legalábbis, ha az elfogadott törvény a köztársasági elnök el nem küldi az Alkotmánybírósághoz és a testület megálljt nem parancsol – az állam működésének folyamatos kontrolljára irányuló adatigényléseket. Az Infotv-t a következőképp egészítették ki a kormánypártok: „A közérdekű adat megismerése iránti igény teljesítése nem eredményezhet a külön törvényben szabályozott ellenőrző szervek ellenőrzési jogosítványaival azonos mélységű és terjedelmű adatbetekintést és adatkezelést.” A rendelkezést érdemes az indokolással együtt vizsgálni, mely szerint „[m]ivel a külön törvényben ellenőrzésre feljogosított ellenőrző szervek (pl. ÁSZ, KEHI) törvénynél fogva kötelesek ellenőrizni a közfeladatot ellátó szerveket, ezért az olyan visszaélésszerű, akár bizonylati szintű adatigénylés, melynek keretében az igénylő általánosságban kér mindenféle adatot, amelynek teljesítése az adatkezelő működését jelentős mértékben és hosszú időre akadályozná, nem teljesíthető. Ilyen esetben az adatkezelő az Infotv. 28. § (3) bekezdése alapján felhívhatja az igénylőt az igény pontosítására.”
Látszólag nem történt semmi különös, hiszen az állampolgárok nem „külön törvényben ellenőrzésre feljogosított ellenőrző szervek”. Vagy mégis?
(1) Az adatnyilvánosság oldaláról közelítve a kérdést megállapíthatjuk, hogy a közpénzünkkel gazdálkodó adatkezelők lényegében egy biankó csekket kaptak ezzel, hiszen e szervek döntik majd el, hogy az adatot igénylők kérelme milyen szinten hatolhat majd be az adott intézmény működésébe. Óriási félreértés azt gondolni, hogy az állampolgárok nem végezhetnek „adatnyilvánossági mélyfúrást” a közfeladatot ellátó szervek tekintetében. Erre éppen a kormánypártok által elfogadott Alaptörvény 39. cikke teremt garanciát: „(2) A közpénzekkel gazdálkodó minden szervezet köteles a nyilvánosság előtt elszámolni a közpénzekre vonatkozó gazdálkodásával. A közpénzeket és a nemzeti vagyont az átláthatóság és a közélet tisztaságának elve szerint kell kezelni. A közpénzekre és a nemzeti vagyonra vonatkozó adatok közérdekű adatok.” Mondjuk, nem ez lenne az első eset, hogy a Fidesz-KDNP szembe fordul saját magával és zárójelezi az Alaptörvényt.
(2) Ez az egész eset bizonyítja, hogy a kormánypártok vagy nem értik vagy nem akarják megérteni az információszabadság lényegét, ugyanis az adatigénylések között nem lehet ilyen módon diszkriminálni, mert valami vagy közérdekű adat, vagy nem. Ezt első körben eldönti az adatkezelő (továbbá az adatigénylést megfogalmazó állampolgár), végső soron pedig a bíróság, ha az adatgazda megtagadja az adatok kiadását. Aki írt már ilyen adatigénylést az pontosan tudja, hogy a civil kontrollt gyakorló állampolgár vagy szervezet szinte minden egyes esetben a „zavarosban halászik”, hiszen nem tudja pontosan, hogy milyen adatmennyiség áll az adattulajdonos rendelkezésére, s abból pontosan mi vonatkozik rá. Ezt nevezzük információs aszimmetriának, amelyet a közfeladatok ellátó szervek eddig is rendre kihasználtak. A szóban forgó erőfölényt az adatigénylők úgy szokták ellensúlyozni, hogy kellően tágan fogalmazzák meg az igénylésüket – ezt nevezi a törvény indokolása „visszaélésszerű” kérelemnek, amelyben az igénylő „mindenféle adatot” meg szeretne kapni. Hát persze, mert a civil kontrollt ellátó állampolgárnak, újságírónak többnyire nem volt a kezében egy „étlap” amelyből választani tudott volna! A helyzet eddig úgy nézett ki, hogy az adatigénylő betért az állami étterembe és mindenféle adatigénylés útján tudta csak kikérni az étlapot, hogy végtére is rendelni tudjon egy levest. Most már az étlaphoz sem lehet hozzájutni, a leves pedig elérhetetlen távolságba került! Az adatokra éhes állampolgár tehát hoppon marad!
(3) De érdemes azt is látni, hogy a törvényjavaslat és azon keresztül az azt elfogadók alig leplezetten kiállítják magukról a szegénységi bizonyítványt, hiszen az indokolás mélységesen lebecsüli az állampolgárokat, akikről azt feltételezi, hogy „visszaélésszerűen”, a közpénzekkel gazdálkodó szervezetek működésének állandó akadályozása végett igényelnek adatokat. Az állampolgárok, a civil kontrollt ellátó szervezetek lenézésre utal és az önhitt („mi tudjuk a legjobban, majd mi megcsináljuk!”), paternalista állam kontúrját vázolja fel az ilyen gondolkodás. Ami – ha az utóbbi időszakra tekintünk – aligha lehet meglepő! Úgy tűnik, hogy a kormányerőknek nehéz azt elfogadni, hogy valójában maga az állampolgár a leginkább „külön törvényben ellenőrzésre feljogosított ellenőrző szerv” és pont olyan joga van a közérdekű adatokhoz, mint bármilyen tényleges ellenőrző szervnek. A dolog pikantériáját az adja, hogy éppen az a pártszövetség tiporja lábbal a közpénzek állampolgári kontrollját, amely egyrészt az ezt megalapozó jogszabályokat elfogadta, másrészt lépten-nyomon az állampolgárok által kapott felhatalmazottságra hivatkozik.
Az információszabadság durva korlátozása éppen egybeesik a trafikbotránnyal. Bár „kétharmados erőtől duzzadó verebek” állítólag azt csiripelik, hogy ez a szinkron látszólagos és valójában kormányzati bakiról van szó (ezt kétségbe vonja, hogy 80 képviselőnek erősen viszketett törvényhozói jobbja és kérték a törvény kivételes sürgős tárgyalását, ami egyáltalán nem volt indokolt). Ez semmin sem változtat, sőt, ha lehet még ront is a helyzeten! Mert ha nem a politikai mutyik eltakarása kapcsán felhorgadt hirtelen indulatnak köszönhetjük e remek jogalkotást, akkor még szörnyűbb kép rajzolódik ki a szemünk előtt: az információszabadság és a társadalmi részvétel ilyen korlátozása ugyanis korántsem nem idegen a második Orbán-kormánytól, gondoljunk csak a közbeszerzési eljárások nyilvánosságának korlátozására, az állami vagyonnal való gazdálkodás körében a nyilvános versenyeztetés kötelezettségének megszüntetésére (ha ezt társadalom-, fejlesztéspolitikai vagy egyéb szempontok indokolják) vagy éppen a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások kapcsán a hatósági eljárások drasztikuslerövidítésére. Ha így nézzük, akkor a gépezetbe egy újabb fogaskerék került, és ha a trafikügyben is segít, akkor még kettőt is ütöttek egy csapásra! A javaslat már is hozott egy „eredményt”, civil szerveztek bejelentették kilépésüket a kormány antikorrupciós munkacsoportjából.
Ezen a ponton joggal tehetjük fel a kérdést: ki is követett el valójában visszaélést?!
A bejegyzés 2013. május 2-án jelent meg az IDEA-blogon.
