Távol álljon tőlem, hogy pálcát törjek azon törekvések felett, amelyek gyógyítani kívánják az immunrendszerét vesztett, súlyosan beteg közjogi rendszerünket. Az Együtt 2014 mintaszerűen fogalmazta meg a jogállam helyreállításának két legfontosabb alapelvét. (1) Az egyik a jogállami eszközökhöz való szigorú kötöttség: vagyis, hogy "a közjogi cél nem szentesíti a rossz eszközt". A jogállam helyreállításához nem lehet unortodox és "Fideszszerű" eszközöket alkalmazni (értsd: például feles többséggel hatályon kívül helyezni az Alaptörvényt). A választási mozgalom szerint: "A jogállam helyreállítása csak jogállami eszközökkel lehetséges. Semmilyen politikai cél nem legitimálhatja a jogi eljárásrend áthágását, mivel ez olyan precedenst teremtene, ami még inkább rombolná az alkotmányos demokrácia szerkezetét... "
(2) A másik az "ellenalkotmányozás" tilalma: ez pedig azt jelenti, hogy a következő - remélhetőleg végleges - Alkotmányunkat nem lehet a 2011-ben elfogadott Alaptörvény ellenpontjaként kezelni. Az Együtt 2014 ezt, nagyon helyesen, a következőképp fejezi ki: "A formális legitimáció azonban egy új alkotmány elfogadásához nem elegendő. Nincs helye kettős mércének ebben a kérdésben: ha az egyik politikai oldal kirekesztő jellegű alkotmányozása 2011-ben is elfogadhatatlan volt, akkor a másik politikai oldal sem alkothat egyedül új alaptörvényt - még akkor sem, ha kétharmados többséghez jut az Országgyűlésben."
Nagyjából eddig tudom követni az alkotmányos korrekció alapelveit: maga a korrekció húsbavágó szükségessége, ennek jogállami eszközökkel való kivívása, továbbá az új alkotmányozás mögött álló kétharmad a lehető legsokszínűbbé tétele (ide értve természetesen a jobboldalt is). Ezen a ponton az Együtt 2014 hozzáteszi, hogy "(h)a ennek [mármint az új Alkotmány széleskörű kétharmaddal való elfogadásának - A.A.) politikai feltételei nem adottak, akkor be kell érni a hatályos Alaptörvény olyan módosításával, amely a jogállam és az alkotmányos demokrácia szempontjából elfogadhatatlan rendelkezések módosítását tartalmazza csupán". Bizonyítandó, hogy komolyak ebbéli szándékai, az Együtt 2014 az új Alkotmány egy lehetséges tervezete mellett, az Alaptörvény korrekciós módosítására vonatkozó vitairatát is közli honlapján.
Ezt hívom én "nincs ló, jó a szamár is" típusú alkotmányozásnak, másként az alkotmányozás "B-tervének", aminek kapcsán három dilemmát vetnék fel.
(1) Álláspontom szerint, ha elfogadjuk azt, hogy az ellenzéknek vállalható forgatókönyv az Alaptörvény módosítása, akkor ezzel elvégezzük az Alaptörvény és az immáron (nagyrészt) megsemmisített Átmeneti rendelkezések hallgatólagos legitimációját. Ezt tetézi, hogy ha "módosításra alkalmasnak" ismerjük el az Alaptörvényt, akkor a továbbiakban igen nehezen kritizálhatjuk annak rendszerét, amelyet mi magunk is javíthatónak/javítandónak ítélünk. Mindezzel tehát fegyvert adunk az kormánypártok kezébe és kiheréljük a jelenlegi közjogi konstrukciót kritizáló érveinket.
(2) Látni kell azt is, hogy a módosítással történő alkotmányozással egyszer már megütöttük a bokánkat: nevezetesen az 1989. évi XXXI. törvénnyel, amely az 1949-es sztálinista Alkotmányt szabta át. Ez az alkotmánymódosítás a politikai közönség egyik oldalán új és jól működő Alkotmánnyá nemesedett, míg a publikum másik fele - amint ez 2010-re kiderült - nem szerethető, technokrata jogszabályhalmazt látott benne. Megégettük tehát már magunkat a módosítás eszközével, amely - lett légyen bármilyen kiváló - nem teremt tiszta és átlátható viszonyokat. Ezt nem engedhetjük meg egy majdani alkotmánykorrekciónál, hiszen ahogyan az Együtt 2014 is fogalmaz: tartós és mindenki által tisztelhető Alkotmányt szeretnénk.
(3) Végül utalok arra, hogy bár fontos célkitűzése az Együtt 2014-nek és korábban az Eötvös Károly Közpolitikai Intézetnek is, hogy bevonjuk a jobboldalt az alkotmányos korrekcióba, eddig ennek semmilyen konkrét jelét - legalábbis a nyilvánosság szintjén - nem tapasztalhattuk. Azt állítom, hogy nem az Alaptörvény módosíthatósága, hanem éppen annak módosíthatatlansága (értsd: a jogállami korrekció csak új Alkotmány elfogadásával kivitelezhető) mellett kell érvelni. Ez vezethet oda, hogy a jobboldal párbeszédképes része egyáltalán megértse, hogy az ellenzéknek mi a gondja az Alaptörvénnyel, s elinduljon egy közös gondolkodás annak korrigálására.
Összességében tehát azt állítom, hogy a "nincs ló, jó a szamár is" típusú jogállami korrekciós stratégia kontraproduktív és szembemegy azon - nagyon helyesen megfogalmazott - zsinórmértékekkel (jogállami eszközökhöz kötöttség, ellenalkotmányozás tilalma), amelyek érvényesítésére tulajdonképpen szánták.
Ezen az úton az ellenzék elveszítheti legfontosabb célját, azt, hogy a józan jobboldallal együtt tegye végérvényesen zárójelbe az Alaptörvény rendszerét. A totális korrekció szükségességét mi sem bizonyítja jobban, hogy a kormánypártok legújabb tervei lényegében megsemmisítenék az Alkotmánybíróság 2012 előtti gyakorlatát és a testületet végletesen az Alaptörvényhez kötnék. A februárra készülő alkotmánymódosítás bebizonyíthatja, hogy az Alaptörvény önmagában nem, csak egy új Alkotmánnyal javítható.
A cikk megjelent a Népszava 2013. január 31-i számában.
