Nem vitás, hogy 2012. január 1-jével egy jelentősen átalakult Alkotmánybíróság
látja el az alkotmányvédelem feladatát hazánkban: az Alaptörvény ugyanis
egyszerre szűkítette és bővítette a taláros testület hatáskörét. Mindezeken túl
az a legfontosabb újdonság, hogy alapjaiban változott meg a testület
alkotmányértelmezési lehetősége, amely felszínre hozta az eddig ugyan létező, de
az aktivista modell által elnyomott hagyományréteget: az alkotmányozói célokhoz
és az alkotmányszöveghez hű értelmezés paradigmáját.
Az Alkotmánybíróság az alkotmányvédelem és alkotmányértelmezés
legfőbb szerve volt mindezidáig Magyarországon, s ezután (mármint az Alaptörvény
hatályba lépésével) sem lesz ez másként. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy húsvéti
Alkotmány más karakterű alkotmányvédő testületet szeretne formálni az 1990 óta
működő taláros bírákból. Mindez alapvető szakítás az „első”, Sólyom László által
elnökölt alkotmánybírósági habitushoz képest. Két alkotmánybírósági
szerepfelfogás, hagyományréteg ment ölre az alkotmányozás során: az eddigi
aktivista paradigma és az azt bíráló (az írott alkotmányszöveget és az
alkotmányozói értelmezést messzemenő tiszteletben tartásra alapozott)
textuslista paradigma. Úgy tűnik, hogy az Alaptörvény a vitát a textualisták
javára döntötte el, ugyanakkor fontos lesz az „emberi tényező” is, vagyis a
mindenkori alkotmánybírák szerepfelfogása. A következőkben azt vizsgálom meg,
hogy az Alaptörvény milyen kereteket jelöl ki a jövendő Alkotmánybíróság számára
és ehhez képest milyen alkotmánybírói alapállás alakítható ki.
A teljes elemzés elolvasható a Méltányosság honlapján.
